A Kutatók éjszakája nemzetközi rendezvénysorozat 2005-ben indult. Magyarország 2006-ban csatlakozott. Azóta évről-évre egyre több intézmény nyitja meg hazánkban kapuit, szervez érdekes programokat, sok-sok településen, több száz helyszínen, több ezer eseményt meghirdetve sok tízezer érdeklődő/résztvevő látogatónak biztosít tartalmas estét. Bár a kezdeményezés elsősorban a kutatói pálya népszerűsítését szolgálja, ezért leginkább a tizen- és huszonévesekre számít, az események vonzók és elég érdekesek ahhoz, hogy a kisgyerekektől a legidősebbekig mindenki megtalálja a számára izgalmas programokat. Korábban nagyobb felsőoktatási intézmények és kutatóintézetek szerepeltek döntően, de az utóbbi néhány évben egyre több kisebb intézmény, tehetséggondozással foglalkozó középiskola, cég, egyesület is csatlakozott a rendezvényhez. A Kutatók éjszakája rendezvény minden meghirdetett programja ingyenes.
Az it-tanfolyam.hu oktatói csapatával 2018 óta rendszeresen részt veszünk a Kutatók éjszakája rendezvénysorozaton és rendszeresen blogolunk róla. Szervezem is és előadásokat is szoktam tartani.
- Kutatók éjszakája 2024
2024. szeptember 24. - Kutatók éjszakája 2023
2023. szeptember 29. - Kutatók éjszakája 2022
2022. szeptember 30. - Kutatók éjszakája 2021
2021. szeptember 24. - Kutatók éjszakája 2020
2020. november 27. - Kutatók éjszakája 2019
2019. szeptember 27. - Kutatók éjszakája 2018
2018. szeptember 28.
A GDF a kezdeményezésemre csatlakozott a Kutatók éjszakája rendezvénysorozathoz 2015-ben. Három éven át én voltam a fő szervezője, egyik előadója és én szerkesztettem az évenként megjelenő 24, 32, 36 oldalas programfüzetet. Minden alkalommal kiemelten népszerűnek bizonyult a rendezvény: 600-800 résztvevő csatlakozott.
- Kutatók éjszakája a GDF-en 2017 Programfüzet
2017. szeptember 29.

- Kutatók éjszakája a GDF-en 2016 Programfüzet
2016. szeptember 30.

- Kutatók éjszakája a GDF-en 2015 Programfüzet
2015. szeptember 25.

2017 óta foglalkozom Erasmus+ programban résztvevő hallgatók szakdolgozat konzultációjával. Többségében végzős hallgatók, aki hallgatói mobilitáson vagy szakmai gyakorlaton vesznek részt az UH iskolahálózatában. Eddig 18 szakdolgozat készült el csoportmunkában, angol nyelven. Az 53 Computer Science (Software Engineering) szakos hallgató 12 intézménybe járt.
A
Az Európai Programozási Hét nemzetközi rendezvénysorozat évente kerül megrendezésre 2013 óta. Ez egy önkéntesek által működtetett, alulról szerveződő kezdeményezés. Az önkéntesek saját országukban a Programozási Hét nagyköveteként népszerűsítik a programozást. Ehhez nyílt és ingyenes (online és offline) eseményeket hirdetnek meg a
Az it-tanfolyam.hu oktatói csapatát képviselve az alábbi tehetséggondozáshoz kötődő tevékenységekben vettem részt szervezőként, előadóként, zsűritagként.
SZÁMALK-Szalézi Technikum és Szakgimnázium